Hírek
2021. Január 16. 09:47, szombat |
Belföld
Forrás: infovárosok
Szó szerint piacra dobták a kábítószert
A nyomozók a kutatás során több mint 12 millió forint értékű drogot foglaltak le.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy fővárosi férfi és egy heves megyei nő ellen. A rendőrök 2021. január 13-án először a 41 éves nő vidéki otthonában tartottak kutatást, amely során 800 ezer forintot foglaltak le, amiről megalapozottan feltehető, hogy bűncselekményből származik – közölte a rendőrség.
B. Ágnest és társát, a 46 éves V. Imrét az asszony munkahelyén, egy VI. kerületi piac kifőzdéjében fogták el a nyomozók. Az ott tartott kutatásnál kis tasakokba kiporciózott, kábítószergyanús növényi törmeléket, fehér port, illetve tablettákat foglaltak le. A drogok mellett közel két kilogramm, a rendelkezésre álló adatok szerint kábítószert tartalmazó süteményt is találtak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a párt előállították, majd gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A lefoglalt, összesen több mint három kilogramm különböző kábítószergyanús anyagokat szakértők vizsgálják.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint fontos nemzeti érdek a magyar-orosz gazdasági együttműködés fejlesztése
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: még öt nehéz napot kell átvészelni
Még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen - mondta a miniszterelnök sajtótájékoztatón szombaton, Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné