Hírek
2018. Január 08. 07:35, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Megvan a bűnnel legfertőzöttebb térségek toplistája
Még mindig Pest megye a legfertőzöttebb bűnözés szempontjából, tavaly 19 ezer esetet regisztráltak. Hosszú évek óta dobogós a bűnügyi térképen Észak-Magyarország is:
tavaly Borsod-Abaúj-Zemplén megyében közel 13 ezer volt a regisztrált bűncselekmények száma, amellyel második lett a legfertőzöttebb megyék listáján - írja a Magyar Idők hétfői száma az Országos Rendőr-főkapitányság adataira hivatkozva, amelyek alapján a Dunántúlon ugyanakkor nyugalmas az élet.
A cikk szerint Pest megye fertőzöttségének legfőképpen az az oka, hogy itt él Magyarország lakosságának 12,5 százaléka - azaz 1 226 115 fő. A pestiek az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint gyakran ülnek a volán mögé ittasan, de kábítószer-birtoklás és lopás miatt is sokan bajba kerültek. Hét év leforgása alatt azonban 47 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma.
Bár Észak-Magyarországon 2010 óta 51 százalékkal csökkentek a bűncselekmények, a rendőrségnek ebben a térségben még mindig bőven akad dolga a bűnmegelőzés terén is, kiváltképp a fiatalkorúak körében. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében toplistás az ittas vezetés, a csalás és az okirat-hamisítás, miként a lőfegyverrel való visszaélés is gyakori, több mint ötezer alkalommal érkezett bejelentés emiatt. A kábítószer-birtoklásban és -értékesítésben szintén élen járnak, Pest megye után itt a legtöbb a droggal kapcsolatos ügy. Az időskorúak pedig meglepően aktívak, ám sajnos negatív tekintetben: kiugróan magas a bűnelkövetők száma ebben a korcsoportban, tavaly 301 embert értek tetten, főként lopás, ittas vezetés és közokirat-hamisítás miatt. A legtöbb fiatalkorút Heves és Nógrád megyében lopás, garázdaság és kábítószer miatt állították elő az elmúlt egy esztendőben.
A Dunántúlon viszont, főképp a határ menti régióban - az ORFK adatai alapján - nyugalmas az élet. A legbékésebb megyék közé tartozik Veszprém, Vas és Zala, de alacsony a bűnözés foka Komárom-Esztergomban is: itt csak háromezer esetet regisztráltak a múlt évben. A megyében a hatvan év feletti korosztályt leggyakrabban ittas vezetés, közúti baleset és a természet károsítása miatt állították elő.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint fontos nemzeti érdek a magyar-orosz gazdasági együttműködés fejlesztése
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: még öt nehéz napot kell átvészelni
Még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen - mondta a miniszterelnök sajtótájékoztatón szombaton, Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné