Hírek
2024. Június 27. 07:31, csütörtök |
Bulvár
Forrás: MTI
Ferencz Orsolya: nagy nemzeti büszkeség a magyar űrhajósprogram
A kutatási-tudományos projektek végrehajtása mellett a fiatalok inspirációja kiemelt feladata a magyar űrhajósprogramnak, de az országnak is nagy nemzeti büszkeséget jelent
- jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa szerdán Nyíregyházán, kerekasztal-beszélgetésen.
Ferencz Orsolya - a Kapu Tibor kutatóűrhajós és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós részvételével szervezett beszélgetésen - emlékeztetett, a KKM és az Európai Űrügynökség (ESA) közötti együttműködésnek köszönhetően Magyarország elindíthatta a Hunor nemzeti űrhajósprogramját, amelynek keretében a magyar űrhajós nemzeti programokat hajthat majd végre a nemzetközi űrállomáson.
A pontos tudományos tartalom véglegesítése folyamatban van, ebben pedig fontos szerepet kapott az a mintegy másfél évig tartó, a múlt év végén lezárult felhívás, amelyre rengeteg értékes tudományos kísérletjavaslat érkezett, ezekből pedig bőven lehet majd meríteni a végleges projekt összeállításakor - hangsúlyozta a miniszteri biztos.
Hozzátette, az ESA külön hangsúlyt fektet a kommunikációra az általános iskolásokkal, így a magyar űrhajósoknak fontos feladata lesz bemutatni számukra a munkájukat és az űrt, amelyben majd dolgozni fognak.
Farkas Bertalan példáját említve Ferencz Orsolya hangsúlyozta, űrrepülése generációkra volt hatással, sok fiatal érdeklődését keltette fel a természettudományok iránt. A 21. században óriási jelentősége van ezeknek a tudományoknak - folytatta -, és jelenleg hiány van ezekben a szakmákban a jelentkezőkből, az űrhajózás pedig ezt az érdeklődést keltheti fel a fiatalokban.
A miniszter biztos felhívta a közönség figyelmét arra, az űrhajósok küldetése nem ér véget a sikeres landolással, a kutatási munkákban történő további részvétel mellett egyfajta "nagyköveteivé" válnak ennek a területnek, feladatuk lesz az ismeretterjesztés eszköze segítségével minél több emberrel megosztani élményeiket és tapasztalataikat.
Kitért arra, tizenhét magyar egyetem együttműködésével elindították a UniSpace programot, amelyben nemcsak a műszaki, a természettudományi vagy élettani-orvosi, hanem a társadalomtudományi, a jogi vagy a biztonságpolitikai területek aktualitásait oktatják. A programhoz további négy egyetem csatlakozik, a képzés pedig a nemzetközi érdeklődés miatt angol nyelven folytatódik tovább - tette hozzá.
A beszélgetésen Kapu Tibor és Cserényi Gyula az űrhajósok kiválasztásának menetéről, a kiképzés folyamatairól és részleteiről tartottak beszámolót a közönségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).