Hírek
2019. Május 01. 18:02, szerda |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Befejezték a nyomozást a 8 éves kislányt megölő fiú ügyében
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a sólyi emberölés miatt indított eljárást, melyet egy 16 éves fiúval szemben folytatott.
Mint korábban megírtuk egy sólyi édesapa tett bejelentést 2018. május 18-án 21 óra 41 perckor a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába, hogy kislánya eltűnt. A rendőrök a társszervek bevonásával, helikopterrel, nyomkövető kutyával, összesen több mint 100 fő részvételével azonnal megszervezték a gyermek felkutatását, akinek a holttestét 2018. május 19-én 2 óra 30 perckor Királyszentistván külterületén, a Séd patak medrében találták meg. A nyomozók a helyszíni szemle adatai alapján megállapították, hogy a gyermek bűncselekmény áldozata lett.
A Veszprém megyei rendőrök nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást, majd a bejelentést követő 24 órán belül elfogták a gyermek megölésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves fiút. Előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A folytatólagos és a helyszíni kihallgatása során a fiatal beismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsítottat őrizetbe vették és a rendőrök kezdeményezték letartóztatását, melyet az illetékes bíróság 2018. május 21-én elrendelt.
A fiúval szemben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügyben keletkezett iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.