Hírek
2013. Január 03. 10:57, csütörtök |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Barack Obama aláírta a megállapodást
Aláírta Barack Obama amerikai elnök a kétpárti megállapodást a költségvetési szakadék elkerüléséről. A szenátus és a képviselőház már szerdán megszavazta a vonatkozó törvényt. A tőzsdék szárnyaltak a megállapodás hírére, a New York-i tőzsdemutatók, 2,5-3 százalékos emelkedéssel fejezték be a tegnapi napot, sőt az ipari DIJA utoljára 2011-ben produkált ekkora emelkedést napon belül.
Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy további kemény csörtékre kell számítani a költségvetéssel kapcsolatban, ráadásul az amerikai államkincstár hivatalosan is bejelentette, hogy hétfőn elérte a plafont az amerikai államadósság. Ha ezt nem tudják áthidalni néhány hét alatt, akkor az USA nem bocsáthat ki állampapírt. Szóval aggódni van bőven miért továbbra is.
Közben a Moody’s úgy véli, hogy a következő hónapokban további intézkedésekre van szükség a költségvetési hiány csökkentése érdekében, ha pedig ez nem történik meg, az negatívan befolyásolhatja az Egyesült Államok adósbesorolását, mivel akkor fennmarad a negatív kilátás. A hitelminősítő szerint az elfogadott intézkedés kevés, középtávon nem teremt jelentékeny javulást az amerikai adósságrátában. A londoni elemzők szerint nem oldotta meg az Egyesült Államok hosszú távú államháztartási problémáit a megállapodás, és kétséges, hogy az amerikai politika jelenlegi állapotában egyáltalán képes-e fenntartható pályára állítani a közfinanszírozási rendszert.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:19, szombat | Külföld
Az ukrán elnök mellett az orosz külügyminiszter is ott lesz az ENSZ BT Ukrajnáról szóló ülésén
2024. Szeptember 21. 09:17, szombat | Külföld
Kiderült, miért történhetett meg a Trump elleni első merénylet
Kommunikációs hiányosságok miatt történhetett meg a Donald Trump elleni első merényletkísérlet a belső vizsgálat szerint.
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Külföld
Mario Draghi: Európa drámai változások előtt áll
2024. Szeptember 17. 15:04, kedd | Külföld
Gátszakadás Lengyelországban, 25 ezres települést árasztott el a víz - Videó
A Lengyelországban található 25 ezer fős Klodzkót érte ez az árvíz, ahol az átszakadt gát teljesen elöntötte a települést.